2013. május 19., vasárnap

ÖQltúra különkiadás

KÖZHÍRRÉ TESSZÜK,
HOGY SZERKESZTŐSÉGÜNK SIKERREL VETT RÉSZT AZ ELMŰ SULIÚJSÁG - PÁLYÁZATÁN, MELYNEK EREDMÉNYEKÉNT MEGAJÁNDÉKOZHATUNK BENNETEKET
AZ ÖQLTÚRA MÁJUSI KÜLÖNKIADÁSÁNAK NYOMTATOTT SZÁMÁVAL!
AMI AZ ÚJSÁGBÓL KIMARADT,
MEGTALÁLHATJÁTOK A BLOGON, AZ ÖQLTÚRA ELEKTRONIKUSAN SZERKESZTETT OLDALÁN.
KÖSZÖNTÜNK AZ ÖQLTÚRA OLVASÓI KÖZÖTT!

1. DIÁKOK AZ ÖKURÓL
1.1 VAN-E ÉLET AZ ÖKU UTÁN
Tovább
 

1.2 PARAINESIS, azaz intelem ifjabb diáktársaimhoz
Tovább

1.3 HOGY MIT GONDOLOK AZ ISKOLÁNKRÓL ?
Sokat gondolkoztam rajta, és végül arra jutottam, hogy talán nem is pontos így a kérdés, hiszen számomra az ÖKU többet jelent, mint egy iskola.

Tovább
2.MIENK A FESZTIVÁLDÍJ IS !
Ezen az érdi kórusfesztiválon ill. versenyen már negyedik alkalommal veszünk részt. Két alkalommal nyertünk már kiemelt arany minősítésnek számító ún. Nívó-díjat. Idén először sikerült a fesztiváldíjat is elnyerni, ami azt jelenti, hogy az összes versenyző kórus közül mi lettünk a legjobbak.
Tovább

3. ÉRDEKES KÍSÉRLETEK SZAKKÖR
Tovább

4. BEMUTATJUK (Szabó Bia 7.a, interjúk):
Lassan itt a nyári szünet, amelynek mindenki nagyon örül. Van, akinek nagyon gyorsan elrepül ez az idő,
némelyeknek viszont egy örökkévalóságnak tűnik, alig várják a kezdést. Ők a leendő elsősök, akiknek egyik
osztályfőnökét, Filemon Krisztina nénit kérdeztem.

Tovább

Egy olyan diákkal beszélgettem, aki igen fontos szerepet játszik mind a rádió, mind a blog, sőt az animáció életében is. Ő Horváth Bálint a 8.a-ból.
Tovább 


Portré Csiduval, néptánctanárunkkal,  akit azt hiszem mindenki ismer 0-100 éves korig.

5. SZABÓ VERONIKA 7.b : A BARÁTSÁG

Most sokan azt várnák tőlem, hogy írjak egy történetet, amikor játszottam, szánkóztam, nevettem a barátaimmal. De én most nem ilyen szempontból szeretném megközelíteni. . .
Tovább
6.ARANY KINCSŐ 8.a : BARÁTSÁG
Zöld fű, kék ég, fehér felhők, unalmas régi házak és a kastély. Na igen, a kastély. Régóta lakik ott egy idős hölgy. Valamikor egy öregúré volt, aki a gyerekkori barátjára hagyta, azóta generációról generációra vándorol.

Tovább 

7. PAPP RENÁTA 10. : FELEBARÁT
A férfi tisztán látta a feliratot a táblán: "Segítsd felebarátodat!" Az idős úr, aki a tábla mellett kuporgott, nem nézett ki alkoholistának. Tulajdonképp nem is érthette, hogy kerülhetett ilyen helyzetbe, hisz tiszta tekintete értelmet sugárzott.
Tovább 

8. TÉGLÁS ZOLI 12. : ÖKUSOK AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN 
2013. február 12. és 16. között az Európai Unió Euroscola programjának a keretében a Fóti Ökumenikus Általános Iskola 11. és 12. osztályának válogatott csapata ötnapos kiránduláson vehetett részt, amelynek fő célállomása az Európai Parlament, az Európa Tanács és több más Európai Uniós intézmény székhelye, Elzász fővárosa, Strasbourg (Straßburg) volt.

 

2013. február 17., vasárnap

ÖQltúra FEBRUÁR

CSENDESNAP

Február 13-án csendesnapot tartottunk. Kunszabó Zoltán diakónussal és Patton Márk baptista lelkésszel Horváth Bálint készített interjút, melyet meghallgathattok az ÖQrádió adásában .


A gimnazisták az Ez az a nap! szervezőivel találkoztak. Honlapjukat itt tekinthetitek meg.

A TOVÁBBTANULÁS ELÉ...

Parainesis, azaz intelem ifjabb diáktársaimhoz
A tanulás tényleg nagyon fontos, azzal viszont fordított arányosságban van a szabadidő! Mindenki féltve őrzött kincse az évek során minimálisra redukálódik. 7-8 órák mellett, kidolgozandó prezentációktól és feladatoktól elhavazva, s a dolgozatok kereszttüzében ne is álmodjatok arról, hogy élsportolók vagy lvl 80-as Paladinok lesztek rövid idő leforgása alatt.
Bővebben


Van (- e) élet az ÖKU után?
A gimis évek elején nem foglalkoztam a továbbtanulás kérdésével, voltak ötleteim, de még távolinak tűnt a befejezés. Tizenegyedikben a faktválasztás és az előrehozott érettségi voltak az első tudatos pillanatok a döntéssel kapcsolatban. De még ekkor is csak tapogatóztam, kerestem az utamat; kerestem a kertészetben, a rendezvényszervezésben, és még sok minden másban, de éreztem, hogy valami nincs rendben… Valamiért nem tudtam magam elképzelni szalmakalapban kapáló kertésznek, nem volt teljes a kép.
Bővebben
 

2013. február 3., vasárnap

ITT A FARSANG, ÁLL A BÁL


Az Öregfalu-alsó tagozatos tanárok produkcióját 
megnézhetitek :   ITT   


A kisalagi tanárok előadása megtekinthető  ITT

A farsangról DVD is készül. Megrendelhető az osztálytanítóknál. 


                                                                           Batiz Ádám (6.b) fotói
                    "Retro" farsang a felső tagozaton


A 2013-as farsangunk a „retro” jegyében került megrendezésre. Az iskola szokásaihoz híven idén is az osztályok előadásaival kezdődött a mulatság. A látványos jelmezeken és az előadott vicceken jókat mulattak a nézők és szereplők egyaránt. Jó volt látni az iskolatársakat egy kicsit másképpen, más szerepben. A viccek jó hangulatot teremtettek. Az előadások közötti szüneteket Zsófi néni színesítette, ugyanis érdekes régi eszközöket mutatott be, és aki kitalálta, jutalmul csokit kapott. Nekem különösen a nyolcadikosok műsora tetszett, a tanárparódián nagyokat lehetett nevetni. A szereplések után, míg a zsűri értékelte a produkciókat, a büfé került az érdeklődés középpontjába. Egyes családok jóvoltából finom sütemények is kerültek a szendvicsek és üdítők mellé az asztalra, melyek nagy sikert arattak. A zsűri az osztályokat, helyezésüktől függően süteménnyel vagy tortával jutalmazta.

Az eredményhirdetést követően kezdődött a fergeteges buli. A zenék egy részét az osztályok válogatták. A táncot egy-egy játék, mint például a lufitánc színesítette.


  Kovács Barnabás 5.B
 
    Felsős farsang képeinek megtekintése   


Bali Dávid (9.o) fotói

  SzuperFarsang SzuperHősökkel a GIMIBEN


    Idén a farsangon az osztályoknak egy-egy képregényhőst kellett eljátszaniuk, és a feladat nehézsége ellenére mindenki jól vette az akadályt.A délután egy Öku-kvízzel kezdődött, melyet Szenyita György(9.) és Kertész Gábor(12.) állított össze. A kvíz sokrétű kérdéseket tartalmazott, melyekre az osztályok tagjai minél hamarabb próbáltak választ adni. A kvíz után a tanárok a "Fele sem igaz" játékkal szórakoztatták a diákságot. Ezután evés-ivás következett, majd az osztályprodukciókat nézhettük meg.Először a 10.osztály előadását láthattuk, amely egy föci órát elevenített meg.  A főszereplő, Hulk különböző élethelyzetekbe keveredett.Majd a 11.osztály adta elő önmagát, hogy Superman, akit Mohás tanár úr játszott, rendet tehessen és az osztály nevelhetetlenségén változtathasson.Az ezt követő produkció a 9.osztályé volt, akik egy castingon vettek részt, ahol a megfelelő Vasembert keresték és meg is találták Áron Man személyében.Majd a végzősök következtek, ők a felvételijüket mutatták be, képregényhősök alakjaiban.
A közönség minden produkciót élvezett, majd a zsűri hosszas mérlegelés után a 9.osztályt helyezte a dobogó legfelsőbb fokára, elsöprő előadásuk teljesítménye miatt.Végül a sorrend a következőképpen alakult: 9.osztály, 11.osztály, 12.osztály és 10.osztály.A versengés célja az osztályok által elkészített torta elnyerése volt, melyekből minden osztály jóízűen falatozott.A farsangi mulatság végén a hangulat a közös bulival hágott a tetőfokára. Így búcsúztattuk el az idei telet farsangfarkán!

   Farsang 2013.GIMI- képek