2013. december 8., vasárnap

ADVENT - második hét


A szeretetről mondhatunk nagy szavakat. De az igaz-ság  egyszerű : 

8. VASÁRNAP      
9. HÉTFŐ              
10. KEDD              
11. SZERDA          
13. PÉNTEK          
14. SZOMBAT       

2013. december 1., vasárnap

ADVENT



Ma, az első gyertya meggyújtásával elkezdődött a várakozás időszaka, amikor újra a LÉNYEGRE figyelhetünk.
Az élet sok, kevésbé lényeges, mégis meghatározó tapasztalata között erre irányítják a figyelmünket az adventi koszorú egyre nagyobb fénnyel ragyogó lángjai.
A középkori hagyomány szerint a negyedik, rózsaszín gyertya jelképezi Jézus megszületésének örömhírét, életünk leglényegesebb kapcsolatának felismerését. Az ehhez vezető lelki utat a bűnbánat három lila gyertyája szimbolizálja.
Hogy ezen az úton képesek vagyunk-e megszabadulni mindattól, ami eltereli a figyelmünket az igazi szeretetről, megváltásunk csodájáról, a mi lényeglátásunkon és Isten áldó kegyelmén múlik.
Nem érdemes elvesznünk a részletekben, hisz Istennek mi vagyunk a leglényegesebbek.
Kívánjuk, hogy az idei adventi utunkon és a nekünk rendelt kegyelmi időben éljük meg mindazt, ami Isten szerint lényeges a számunkra; szeretete által pedig sugározhassuk az Ő lényegét!
KATTINTS:

1. VASÁRNAP 
2. HÉTFŐ          
3. KEDD           
4. SZERDA       
5. CSÜTÖRTÖK 
6. PÉNTEK       
7. SZOMBAT     

Elrajtolt az idei év első suli bulija! :)



Sziasztok!
Idén az első suli buli került megrendezésre!
Eszméletlenül jó volt!!:) Az osztályból akik eljöttek, azokkal végig együtt táncoltunk, és páros versenyt és beiktattunk ami szó szerint izzasztó volt, de megérte!:D Finomakat ettünk, ittunk.:D Mindenki össze volt rázódva, szerintem ennyire jó még sosem lett egy sulibuli!
A bejegyzés további részét ITT olvashatjátok el :)
Szabó Bia 8.a

,,Trabantban szállni élvezet..."-kezdtük a karaoke-zást,15 óra után nem sokkal. Sokan már a 6.óra után dolgoztak a hangosításon és persze azon,hogy minél jobban teljen a délután.
Az első percekben is sokan voltunk,de amint beindult a buli, már közel 120 diák lehetett az aulában.
És ha már egyszer elkezdtünk énekelni,akkor nem maradhatott ki a limbózás sem! A limbó után -a hangulat fokozása érdekében- volt székfoglaló játék,eltáncoltuk a Zorbát, és persze a lufitánc sem maradhatott el,amiben idén már a tanárok is részt vettek! :) A sok játék,és táncolás után persze megéheztünk,ezért mindenkit tárt karokkal várt a sok süti,szendvics és üdítő (amit ezennel is köszönünk az osztályoknak és a szülőknek)! Miután mindenki evett-ivott, visszamentünk a táncparkettre. A buli ekkor már tényleg a csúcson volt, mindenki táncolt, sőt énekelte az épp elhangzó dalokat. A suli aulája és folyosója mindenféle színekben pompázott. :) 18 óra felé viszont már mindenki tudta,hogy vége a bulinak,amit a hirtelen felcsendülő,jól ismert Szerelemvonat című dal is jelzett :) Így hát vonatoztunk egy kicsit az aulában,aztán kimentünk az udvarra,ahol pezsgőt robbantottunk :)

Köszönjük Angéla néninek,János bácsinak,Eszter néninek és a felsős DÖK-nek a szervezést :)
Köszönjük,hogy ilyen jó buli valósulhatott meg!! :)


Képek a sulibuliról itt :))

És tudjátok... :)
A suli programjai nem állnak meg ennyivel. A héten kezdődnek a már hagyományos adventi percek,és szombaton délelőtt (ami most rendhagyóan tanítási nap) társasjáték nap lesz :) 
Szabó Veronika 8.b


2013. november 19., kedd

Suli-Buli közeleg!! :)




2013.november 22.péntek :) Hogy mi lesz akkor?
Igen,újból megrendezésre kerül a már hagyományos novemberi suli-buli :)
15 órától várunk mindenkit szeretettel az iskola aulájában,hogy este 18 óráig egy jót bulizhassunk együtt :)

Amit kérnénk Tőletek:
-osztályonként 2 tál szendvicset és 2 tál sütit hozzatok
(ez azért van,hogy ne kelljen belépőt szednünk:) Ez így Nektek is jobban megéri;))
-ha van valami kedvenc zenétek,amire szívesen táncolnátok/amit szívesen énekelnétek karaoke-n,akkor azt az osztályotok DÖK képviselőivel juttassátok el hozzánk
-ha van kedvenc játékotok,akkor azt is megoszthatjátok velünk :)
-van valami jó ötleted? :) szívesen fogadjuk!
-egyéb információkért keressétek fel a DÖK képviselőket :)

Ugye Veled is találkozunk péntek délután?! :)


Szeretettel várnak Titeket:
a Diákönkormányzat tagjai

2013. október 3., csütörtök

Országjáróóóó




,,WOoooWOoooWOoooo_ORSZÁGJÁRÓÓÓÓÓÓÓÓ_ :D
 Szerdától-péntekig bevettük Magyarország ÉNy-i részét, 4 nagy
busszal,kb 200 emberrel (diák+tanár:)),sok-sok bőrönddel és
jókedvvel :)
 Akkor csapjunk a közepébe.. :D
 A SZERDA reggeli koránkeléstől a legtöbben fáradt arccal,de
mégis boldogan cuccoltak be az osztálytermekbe,majd a buszokba.
Miután mindenkinek leesett az utolsó utáni pillanatokban,hogy mit
hagyott otthon :D ,az aulában állva/ülve hallgattuk meg a
kirándulás kezdő áhitatát,majd a diákelnök szavazásának
eredményét :) Ami peeeeeedig a következő (dobpergés :D) : N.L.
és én vagyunk a diákelnök-helyettesek Sz.B. pedig a diákelnök
:)  EZÚTON HIVATALOSAN IS KÖSZÖNÖM MINDENKI SZAVAZATÁT ÉS A SOK
BIZTATÁST!! :) ESZMÉLETLENÜL JÓ FEJEK VAGYTOK ;) AZ
ELNÖKTÁRSAIMNAK PEDIG GRATULA :)
 És indulhattunk is...évfolyamonként egy-egy buszt foglaltunk el,2-3-4
tanárral és plusz-mínusz 40 diákkal a fedélzeten :) És
hagyományokhoz híven,amint elindult a busz  egy óriási tapsvihar
hallatszódott :)
 [1]Első állomásunk  PANNONHALMA  volt,
amit közel 2 és fél
órás út előzött meg, de ez sem telt unalmasan :D Meglátogattuk a
Pannonhalmi Bencés Apátság épületét,kápolnáját,arborétumá
t :)
A napunk első részét itt töltöttük :)

                                                                            Szabó Veronika (8.B)
 Tovább                             
 Szabó Veronika (8.B) képei 
Éva Angéla tanárnő képei 

2013. szeptember 30., hétfő

Fogadj örökbe egy állatot !


Az állatok napja alkalmából (okt. 06., első vasárnap)
a Föld veszélyeztetett, vagy védett
állatai közül válassz 1-et.
Mutasd be A/4-es rajzlapon, képpel vagy rajzzal, röviden hol él, miért veszélyeztetett.
 Az elkészült munkákat az iskola épületében,
a folyosón állítjuk ki.
                                                           Szmeskóné Koller Erika

2013. szeptember 15., vasárnap

Templomok Éjszakája

Batiz Ádám 7.b

Hollai Gábor

Urbán Jonatán
Szombat este a Világító Képek lámpásai között sétálva és a fuvola- és gitárdalokat, meg a gyerekek lélekből fakadó énekeit hallgatva, az volt az érzésem, hogy nem is annyira a pislákoló mécsesek lángjai adják a fényt, hanem valami egészen máshonnan jövő meleg és meghitt tündöklés  hangulata vesz körül.
Lehet, hogy ez a meghatározhatatlan csendes ragyogás azokból az apróságokból tevődött össze, amit ki-ki a maga

eszközeivel hozzáadott az együttléthez ?
Ezért úgy gondolom, hogy valamennyiünk nevében megköszönhetem az összes diákunknak a lámpások készítését, a dalokat és előadásokat, külön megköszönve azoknak a kitartó munkáját, akik a kb.500 mécsest előkészítették és a kiállítás elkészítésében segítettek.
Nagyon szépen köszönjük a szülők háttérmunkáját, a sok finomabbnál finomabb süteményt, a teát és a szervezésben nyújtott segítséget, azt a

rengeteg munkát a gyerekek biztatásától az éjféli közösségi ház takarításáig.
Köszönöm a DÖK diákjainak és vezető tanárainak nagyszerű szervező munkáját, valamennyi segítőkész kollégám lelkes munkáját és köszönöm mindenkinek, aki a jelenlétével fényt hozott a közösségbe.

                                                                                                             Sándor János

A hangulatot bemutató fotók:
Urbán Jonatán képei
Hollai Gábor képei 
Batiz Ádám (7.b) képei 
Laczkovszki Szilárd képei 
"Világító Képek" előkészítése 

2013. szeptember 5., csütörtök

Világító Képek












 
A Fóti Ökumenikus Iskola diákjai „Világító képek” címmel egy éjszakai kiállítással csatlakoznak a SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE  rendezvénysorozathoz. A gyerekek által készített lámpások és papírképek színes fényeivel azt az utat is szeretnénk megvilágítani, melyen közösen elindulva eredményesen megvalósíthatjuk a „DIÁKOK A MAGYAR SZAKRÁLIS ÖRÖKSÉG VÉDELMÉBEN”című díjnyertes pályamű célkitűzéseit. Ennek első lépéseként a diákok aktív közreműködésével szeretnénk felújítani a Fóti Római Katolikus Templom stációit.
Kiállításunk egymás után kigyulladó fényei az összefogás fontosságát  jelzik, de szeretnénk ha együttlétünkkel, a közös énekléssel közelebb kerülnénk ahhoz, hogy ezt az örökséget a sajátunknak érezzük, mert a  lelkünkben kell először felépítenünk úgy, ahogyan azt a fizikai valóságban is szeretnénk látni.
Ezzel a lélektől lélekig hatoló fények hangulatával várunk szeretettel mindenkit egy kis agapé keretében szeptember 14.-én, a TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJÁN  20 órától a Fóti Római Katolikus Templom kertjében.
És hogy a környező településekről is eljussanak a diákjaink a programokra „Templomok Éjszakája Járatot” indítunk, mellyel az igények szerinti útvonalon
hazaszállítjuk a résztvevőket a programok végeztével.



                                                                       Sándor János





2013. június 12., szerda

Jutalomnap


A DÖK és az ÖQmédia éves munkájában résztvevő diákok szorgalmuk jutalmaként a MAFILM stúdiójában tölthettek egy napot. A jó hangulatot sugározzák a képek is, melyeket megtekinthettek ITT

2013. június 1., szombat

DIÁKOK A MAGYAR SZAKRÁLIS ÖRÖKSÉG ŐRZÉSÉBEN

1.Tabló
A Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 
által meghirdetett tanulmányi versenyen 7.-8. osztályos csapatunk
1. helyezést
ért el. A pályázatot összeállító csapat tagjai: Bánáti Mimi 7.a, Potyók Sára 7.a, Garancsi Tilda 7.a, Csépai Veronika 7.a, Monostori Dániel 8.b, Horváth Bálint 8.a, Mamalik Sándor 8.b
Vezető tanár: Sándor János

Köszönjük a 7. és 8. évfolyam minden további résztvevőjének munkáját !

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

2013. május 29., szerda

DIÁKFILMSZEMLE

Örömmel tudatjuk,hogy a 2.ÖKUMENIKUS DIÁKFILMSZEMLÉN, ÁRNY-JÁTÉK című filmünkkel megnyertük az 1.díjat.

A szakköri munkánkról: ITT
Monostori Dániel cikke:
ITT
Filmünket megtekinthetitek: ITT
Riport a filmszemléről 

2013. május 19., vasárnap

ÖQltúra különkiadás

KÖZHÍRRÉ TESSZÜK,
HOGY SZERKESZTŐSÉGÜNK SIKERREL VETT RÉSZT AZ ELMŰ SULIÚJSÁG - PÁLYÁZATÁN, MELYNEK EREDMÉNYEKÉNT MEGAJÁNDÉKOZHATUNK BENNETEKET
AZ ÖQLTÚRA MÁJUSI KÜLÖNKIADÁSÁNAK NYOMTATOTT SZÁMÁVAL!
AMI AZ ÚJSÁGBÓL KIMARADT,
MEGTALÁLHATJÁTOK A BLOGON, AZ ÖQLTÚRA ELEKTRONIKUSAN SZERKESZTETT OLDALÁN.
KÖSZÖNTÜNK AZ ÖQLTÚRA OLVASÓI KÖZÖTT!

1. DIÁKOK AZ ÖKURÓL
1.1 VAN-E ÉLET AZ ÖKU UTÁN
Tovább
 

1.2 PARAINESIS, azaz intelem ifjabb diáktársaimhoz
Tovább

1.3 HOGY MIT GONDOLOK AZ ISKOLÁNKRÓL ?
Sokat gondolkoztam rajta, és végül arra jutottam, hogy talán nem is pontos így a kérdés, hiszen számomra az ÖKU többet jelent, mint egy iskola.

Tovább
2.MIENK A FESZTIVÁLDÍJ IS !
Ezen az érdi kórusfesztiválon ill. versenyen már negyedik alkalommal veszünk részt. Két alkalommal nyertünk már kiemelt arany minősítésnek számító ún. Nívó-díjat. Idén először sikerült a fesztiváldíjat is elnyerni, ami azt jelenti, hogy az összes versenyző kórus közül mi lettünk a legjobbak.
Tovább

3. ÉRDEKES KÍSÉRLETEK SZAKKÖR
Tovább

4. BEMUTATJUK (Szabó Bia 7.a, interjúk):
Lassan itt a nyári szünet, amelynek mindenki nagyon örül. Van, akinek nagyon gyorsan elrepül ez az idő,
némelyeknek viszont egy örökkévalóságnak tűnik, alig várják a kezdést. Ők a leendő elsősök, akiknek egyik
osztályfőnökét, Filemon Krisztina nénit kérdeztem.

Tovább

Egy olyan diákkal beszélgettem, aki igen fontos szerepet játszik mind a rádió, mind a blog, sőt az animáció életében is. Ő Horváth Bálint a 8.a-ból.
Tovább 


Portré Csiduval, néptánctanárunkkal,  akit azt hiszem mindenki ismer 0-100 éves korig.

5. SZABÓ VERONIKA 7.b : A BARÁTSÁG

Most sokan azt várnák tőlem, hogy írjak egy történetet, amikor játszottam, szánkóztam, nevettem a barátaimmal. De én most nem ilyen szempontból szeretném megközelíteni. . .
Tovább
6.ARANY KINCSŐ 8.a : BARÁTSÁG
Zöld fű, kék ég, fehér felhők, unalmas régi házak és a kastély. Na igen, a kastély. Régóta lakik ott egy idős hölgy. Valamikor egy öregúré volt, aki a gyerekkori barátjára hagyta, azóta generációról generációra vándorol.

Tovább 

7. PAPP RENÁTA 10. : FELEBARÁT
A férfi tisztán látta a feliratot a táblán: "Segítsd felebarátodat!" Az idős úr, aki a tábla mellett kuporgott, nem nézett ki alkoholistának. Tulajdonképp nem is érthette, hogy kerülhetett ilyen helyzetbe, hisz tiszta tekintete értelmet sugárzott.
Tovább 

8. TÉGLÁS ZOLI 12. : ÖKUSOK AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN 
2013. február 12. és 16. között az Európai Unió Euroscola programjának a keretében a Fóti Ökumenikus Általános Iskola 11. és 12. osztályának válogatott csapata ötnapos kiránduláson vehetett részt, amelynek fő célállomása az Európai Parlament, az Európa Tanács és több más Európai Uniós intézmény székhelye, Elzász fővárosa, Strasbourg (Straßburg) volt.